A kettlebell zsonglőrködés (kettlebell juggling) lényege, hogy a golyót egy koreográfia szerint dobálod és forgatod a tested körül. Egy szimpla kettlebell edzéssel szemben nem monoton ismétlésszámokat végzel, hanem a betanult gyakorlatok összefűzésén és látványos előadásmódján van a hangsúly. A mozgásforma rendkívül összetett és a fizikai erő mellett jelentős kézügyesség, mozgáskoordináció és testtudat is szükséges hozzá. Lássuk, hogy mi is a kettlebell zsonglőrködés valójában..
Első találkozásom a kettlebell zsonglőrködéssel
Tizenpárévvel ezelőtt találtam pár videót a neten, amelyekben orosz girjamesterek nemcsak lóbálták és emelgették, hanem dobálták és trükköztek a ketlebellekkel. Ekkor már én is rendszeresen használtam a küzdősportok mellé kiegészítő eszköznek a golyókat, de ilyen formában eszembe sem jutott használni őket. Volt egy videó, ahol konkrétan kiskatonák alakzatban dobáltak a golyókat egymásnak egy díszszemlén.
Ez volt a kettlebell zsönglőrködés, amelynek a lényege, hogy a golyóval végzett mozgás egy előre megtervezett koreográfia alapján történik. Azonnal magával ragadott a látvány, és elkezdtem magam is gyakorolni ugyanazt otthon. Most visszanézve ezeket a videókat, megmosolygom őket. De akkoriban tátott szájjal igyekeztem ellesni minden mozdulatot. Mivel akkoriban nem tudtam komolyabban továbbfejődni a zsonglőrködésebn, kicsit hanyagoltam is a dolgot.
Orosz nemzeti zsonglőr csapat
2019 elején ismét elkezdtem dobálni (zsonglőrködni) és meg is osztottam róla egy videómat. Egyszer csak cirill betűs komment érkezett a videó alá. Először valami spamnek hittem, de a biztonság kedvéért lefordítottam, hogy vajon mi lehet az. Legnagyobb meglepetésemre instrukciók voltak a dobásokhoz, amit Leonid Sinstov írt, aki egy igazi kettlebell zsonglőr edző. Elkezdtünk beszélgetni és legnagyobb örömömre felajánlotta hogy segít a tanulásban.
Leonid Sinstov a Szentpétervári nemzeti zsonglőr csapat edzője. Mert ott még ilyen is van! Azóta nap mint nap dobálok, és igyekszem elsajátítani ezt a fantasztikus dolgot, ami tizenévvel ezelőtt a golyózás szerelmesévé tett. Leonid folyamatosan felügyeli a fejlődésemet és feladatokkal és javaslatokkal lát el. Büszkeséggel tölt el, hogy egy ilyen kaliberű edző mint Leonid, felfigyelt rám és azóta is foglalkozik velem. Meghívott a 2020-as zsonglőr világbajnokságra is, ami egy új és igencsak erőteljes motivációt jelent számomra.
Edzésnek kiváló
Amellett hogy rendkívül szórakoztat, nagyon kemény edzésnek bizonyult a zsonglőrködés. Ha az ember egy 16 kg-os golyót dobál a levegőbe, szembesül vele, hogy a leérkezés pillanatában a tehetetlenségi erő miatt jóval nagyobb súlynak tűnik golyó tömege. Igazából pontosan nem mértem le hogy emiatt mekkora erő szükséges a golyó mozgatásához, de mindenképpen megterhelőbb, mint a lengetés. Tehát amellett, hogy nagyon komoly erő-állóképességet ad, a nyers és robbanékony erőt is hatékonyan növeli.
A kettlebell zsonglőrködés története
A kettlebell történetéről már írtam, így abba most nem mennék bele. A golyók dobálása viszont egy másik szál, amiről eddig még nem esett szó. Az egész Pjotr Krilovot (1871-1933) nevéhez fűződik, akit az orosz kettlebell zsonglőrök atyjának tartanak.
Gyerekkorában nagyon sok időt töltött cirkuszban, ahol ámulattal nézte az erőemberek produkcióit. Ebből merítve inspirációt, otthon egy seprűnyéllel, két vasalóval a végén kezdett el edzeni. Majd iskola után azonnal a vágóhídra ment, hogy igazi füles súlyokkal gyakoroljon. Később kereskedelmi hajókon járta be a világot, és folyamatosan gyakorolta a zsonglőrködést a kettlebellekkel.
1895-ben egy cirkuszban kezdett dolgozni, ahol erőmutatványokkal lépett fel. Patkót hajlított, érméket tört, lovakat, embereket emelgetett, láncokat szakított és többek között 32 kg-os vagy nagyobb kettlebellekkel zsonglőrködött. Akkoriban nem volt senki nála jobb nyomásban, lökésben és szakításban, illetve azóta is a nevéhez fűződik jópár rekord.
Kettlebell zsonglőrködés hivatalos versenyeken
Az első hivatalos kettlebell versenyt 1885-ben rendezték, de hogy mikortól volt a zsonglőrködés is része, arról sajnos nem találtam pontos adatot sehol. Azonban ahogy a tradicionális versenyzésben, úgy a zsonglőrködésben is megjelentek a szigorú szabályok és pontszámítás, amelyet pontozóbíró felügyel. Itt is létezik félmaraton és maraton, ami különféle dobássorozatokat jelent letétel nélkül. Ezen felül vannak páros versenyek is, ahol a formáció és az koreográfia is számít.
A versenyeken használatos alap golyó méret nőknél 8 kg, férfiaknál a 16 kg. De lássuk, hogyan néznek ki pont szerint a szabályok. A kettlebell zsonglőrködés esetében kétféle verseny létezik: koreográfia és állóképességi versenyek.
Koreográfia versenyek
A verseny lényege, egy 30 elemből álló koreográfia összeállítása, amelyeket összefűzve, golyó letétel nélkül kell bemutatni. Fontos, hogy az elemek nem ismétlődhetnek. A bemutatott elemeket külön pontozza a zsűri, és értelemszerűen a legtöbb pontot elérő versenyző nyer.
Mi határozza meg egy dobás pontértékét? Az hogy dobás közben a golyó nyele hányszor fordul körbe a golyó tengelye körül. Továbbá az is számít, hogy a golyó nyele milyen irányba néz dobás közben. Minél többet forog a nyél, annál több pontot lehet elérni.
Számszerűsítve:
- 1 fordulat - 0,2 pont
- 2 fordulat - 0,3 pont
- 3 fordulat - 0,4 pont
- 4 fordulat - 0,5 pont
- 5 fordulat - 0,6 pont
Karra ültetve:
- 1 fordulat - 0,25 pont
- 2 fordulat - 0,35 pont
- 3 fordulat - 0,45 pont
- 4 fordulat - 0,55 pont
Ezeken felül a testtartással is lehet variálni a gyakorlatokat. Vannak magunk előtti dobások, amikor a golyót magunk előtt 180 fokban lendítjük. Vannak 90 fokos testfordulatokkal végzett dobások, fej fölött végzett dobások, illetve a kar teljes körében repülő golyó, amit ugyanazzal a kézzel fogunk meg. Van 180 fokos testfordulattal végzett gyakorlat és van amikor teljes 360 fokot fordulunk egy dobás alatt.
Állóképességi versenyek
Léteznek fél vagy teljes maratonok is. Ez azt jelenti, hogy adott gyakorlatból (pl.: vízszintes dobások) minél több szabályos ismétlést kell végezni letétel nélkül 30 perc alatt. Az elvégzett ismétlésszámot egy képzett pontozóbíró számolja és hitelesíti. De ugyanígy van vízszintes helikopter, vagy bögre gyakorlatból is megmérettetés.
A gyakorlatok alapjai
A következő alap dobásgyakorlatokat lehet variálni:
- Vízszintes előre
- Vízszintes hátra
- Kalapács előre
- Kalapács hátra
- Helikopter
- Bögre
A gyakorlatoknál maga dobás kivitelezése a legfontosabb, mivel az adja a pörgetések, forgatások alapján. Rengeteget kell gyakorolni, hogy precízen tudd végrehajtani minden körülmény között. A dobásnál az irányok is változhatnak.
A kettlebell zsonglőrködés hatása a testre
Ami különlegessé teszi a kettlebell zsonglőrködést, az az a fajta fejlődés ami szerintem egyetlen mas sporteszközzel sem érhetünk el. Nem hiszel nekem? Akkor vegyük sorba hogy mi történik az emberrel az alatt az idő alatt, amíg tanulja az alapokat.
Törzsizmok
A törzsizmok rengeteget fejlődnek, bár ez alapvető tulajdonsága a kettlebell edzéseknek. Azonban zsonglőrködés közben ez hatványozottan igaz, mivel rengeteg oldalirányú mozgás van található a gyakorlatok között. Alapvetően a kettlebellben a normál mozgás az előre, hátra, le, és a föl. A zsonglőrködésnél folyamatos az oldalirányú mozgás, a 90-180-360 fokos forgások.
Erő-állóképesség
A dinamikus, súllyal végzett mozgás komoly mértékben megedzi a keringésedet. Ennek köszönhetően már pár edzés után látványosan jobban bírod a fizikailag megterhelő helyzeteket.
Koordináció
A kettlebell zsonglőrködés közben az alap és oldalirányú mozgások mellett bőven akad lehetőség a vairálásra. Lehet hátulról előre, vagy láb alatt oldalra, illetve láb alatt tenyérre feldobni. Egyszerűen hangzik, nem? A forgások közben akár folyamatos a kereszt irányú mozgás, ahol még arra is kell figyelni, hogy a golyó nyele milyen irányban van. És közben az sem elhanyagolható tény, hogy a golyó forog. Így a gyakori irányváltoztatások miatt a koordinációs képesség rengeteget fejlődik.
Hogyan kell elkezdeni az edzést?
Először meg kell tanulni az alap kettlebell technikákat. Nincs mese, enélkül felesleges is nekiállni. Ezután jönnek a forgások, illetve kereszt lendítések. Majd az alap dobások, később a ezek összefűzése a forgásokkal. Ez egy több éves, rendszeres gyakorlást igénylő folyamat, amelynek az elsajátítása hatalmas élményt nyújt és rendkívüli fizikumot is ad.
Összegezve
Ezzel a módszerrel játékosan lehet erőt fejleszteni. Ez azért is fontos, mert meggyőződésem, hogy minden emberben lakozik egy gyerek. Sokszor azt veszem észre magamon is, hogy megfeledkezve önmagamról, akár 2-3 órát dobálok folyamatosan. Amennyiben fizikailag nem lenne ennyire fárasztó, és az erőm engedné, folytatnám tovább is.
Ha egy igazán hatékony, egyedi és látványos edzésmódszert szeretnél kipróbálni, akkor keress bátran és megbeszéljük a részleteket.