Rólam

Csürke Csaba vagyok,  a Magyar Kettlebell Akadémia alapítója, világ- és Európa-bajnok, nemzetközi minősítésű krav-maga és kettlebell instruktor, lelkes sportember, ezermester és örök optimista.

Csürke Csaba kettlebell edző a tengerparton áll egy kettlebellel a kezében

Amikor először vettem kezembe a vasat, tudtam, ez lesz az, amivel nap, mint nap edzeni fogok, amíg lesz elég erőm, hogy elbírjam. De mivel ez abból a tapasztalatból alakult ki, hogy a kettlebell-lel gyakorló, idős emberek is korukat meghazudtolóan erősek voltak, ez még jóval odébb lesz!

A sport szeretete

Gyermekkoromban a sport az volt, hogy vagy fociztál, vagy nem. Mivel engem teljesen hidegen hagyott a futball, visszahúzódó srácként elég hamar és gyakran voltam a vagány gyerekek célpontja. Ez nagyon nem volt komfortos! Ekkor jöttem rá, hogy dönthetek máshogyan. Vagy beleragadok ebbe a kényelmetlen szerepembe, vagy teszek ellene valamit. A sport mellett döntöttem és kiléptem az addigi komfort zónámból.

Megtaláltam első edzőmet, apai jóbarátomat, aki rendvédelmi szerveknek oktatott közelharcot. Kezdetben kettesben bokszoltunk, majd később, mikor már többen csatlakoztak, megalapítottuk klubunkat, amely a mai napig működik.

Innen egyenes utam vezetett a krav-magához, amit később évekig oktattam, és aminek a „SOHA NE ADD FEL!” mentalitása azóta is meghatározza az életemet. Ez az a vezérelv, amit minden edzésemben megtalálsz, és amit elsőként átadok a tanítványaimnak. A bizalmamat, hogy együtt fejlődni tudunk, a bizonyosságom, hogy jó munkával elérheted a célod.

Én soha nem adom fel!

A krav-magán keresztül 2008-ban ismertem meg Antti Nurmi (FIN) vasgolyós rendszerét. Antti Nurmi komoly küzdősport és közelharc múlttal, nemzetközi tekintéllyel rendelkezik, és erre alapozva alkotta meg a Spartan nemzetközi brandet. Vasgolyós rendszere elsősorban a küzdősportolók erőnléti edzésére szolgál, de hatékonysága, zsírégető és izomépítő hatása révén gyorsan átvette a fitneszvilág is.

 

 

Ezzel párhuzamosan megismerkedtem az első, igazi kettlebell mesteredzőmmel, Király Palival, akivel azóta is szoros barátságban vagyunk. Palitól, aki Ukrajnában született, azt a szemléletet és eszközismeretet tanulom a mai napig, amit a kettlebell (oroszul girja) valójában és tradicionálisan hazájában, Oroszországban képvisel. Ő az orosz medvék között volt bajnok, és ismeretei, megértése olyan mélységeket és bölcsességeket tárt fel előttem, amely tovább vitt utamon.

Azzal, hogy Antti Nurmi rendszerét Király Pali tanításával együtt alaposan megértettem, elindult az életemben egy új irány. Ahány verseny volt elérhető közelségemben, én részt vettem rajtuk. Annak helyességét, ahogyan egyedi tudásom, gondolkodásom ötvözöm a sportban, már akkori eredményeim is pontosan igazolták. 

Saját rendszer kialakítása

Ekkor érlelődött meg bennem a szándék, hogy saját rendszerem edzésmódszerként összefoglaljam, és elkezdjem tanítani. Ehhez Bánkuti Gabi fittnes világbajnoktól kaptam ösztönző megszólítást, aki 2010 környékén csatlakozott a Spárta rendszerhez, majd a vonalat pár év múlva Magyarországon meghonosította, és azóta is képviseli. 7 évig dolgoztam Gabival együtt, rengeteg edzői tapasztalattal és tudással gazdagodtam ez idő alatt. Mellette sok edzővel ismerkedtem meg, és velük együtt szerettük meg még jobban a vasgolyót, kettlebellt, girját – ezt a sporteszközt. 

A mai napig tanulok, hogy az eszköztáram fejlesszem, ezáltal tanítványaimnak is újabb és újabb, hatékony eszközöket adhassak. Már régóta nagyon érdekel, de pár éve véglegesen visszatért az életembe a vasgolyó dobálása. Személyes csodálatom, ami miatt talán még inkább megfogott ez a dolog, a mozgás szépsége volt. Egyfolytában orosz videókat néztem, ahol dobálták és pörgették a kettllebellt a levegőben. Ami még nagyon nagy tanulásom volt benne az az, hogy egy ilyen egyszerű vasgolyó milyen elképesztő tartalommal bír. Sokrétűsége abból ered, hogy a természetes emberi mozgástartományokra épít, természetes eszközökkel fejleszti a fókusztartást, a mozgáskultúrát, az izomzatot és az egyensúlyérzést. 

Ebben az edzésmódszerben, sportágban olyan egyedi lehetőségeket ismertem fel, amelyeket a haladó tanítványaim edzéstervében is alkalmazunk. Ebben Leonid Sintsov, az Orosz Nemzeti Girjaakrobatika csapat vezetőedzője segít és támogat. Szentpétervárról tanít, és fejlődöm ezáltal a mai napig. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy én vagyok az első az országban, aki orosz girjaakrobatika versenyen indultam, úgyhogy ezen a téren kicsit úttörőnek is tartom magam. Tudásom és eredményeim elismeréseként Szinsztovtól megkaptam az engedélyt, így önálló rendszerként, Magyarországon egyedüliként, taníthatom neked a kettlebell juggling alapjait.

Magyar Kettlebell Akadémia megalapítása

Erre az egyedi tudásra és tapasztalatra alapozva alapítottam meg a Magyar Kettlebell Akadémiát néhány társammal. Tervünk és célunk, hogy az országban elsőként a teljes palettáját tanítsuk a kettlebell eszköznek. Ez azt jelenti, hogy a Magyar Kettlebell Akadémiában képesek vagyunk megtanítani a legegyszerűbb alaptechnikától a legnehezebb, legbonyolultabb, akár akrobatikus feladatokat is. 

Saját edzőgárdánk fejlődik, közülük kiemelem Andrási Nórát, aki az Akadémia első világbajnoka, és Kántor Attila országos bajnokot, aki évek óta segíti a munkámat. Illetve Nyerges Zsoltot, aki előszőr mint coachom aztán, mint barátom állt mellém.

A Te fejlődésed a cél

Célunk, hogy megkapd, amit szeretnél, és minél hatékonyabban támogassuk saját célodat az életmódváltásodban vagy a sportban. Komoly elméleti háttérrel állítjuk össze az edzésprogramodat, úgy, hogy csakis azzal az érzéssel mehess ki a teremből, hogy: „na, ma is megcsináltam, és tudom, hogy ez az alkalom is a célom felé visz”. 

Fontosnak tartom, hogy tudd, ha edzel, akkor fizikailag biztosan fejlődsz, ám emellett mentálisan is erősebbé válsz. Évek óta figyelem a tanítványaim átalakulását, ahogyan megnyugszanak, magabiztossá, egészségessé fejlődnek, megtalálják saját egyensúlyukat, és új célokat tűznek ki maguk elé. Ez természetes módon adódik ugyan a „soha nem adom fel” szemléletből is, mégis folyamatos jó érzéssel, elismeréssel, csodálattal tölt el az edzettjeim irányába. Itt megismerheted önmagad, a határaidat, és azt, hogy hogyan léphetsz át azokon. Nagyon sok példát láttam arra, hogy emberi életek hogyan fejlődnek és változnak az évek alatt pozitív irányba. 

Összetartó csapat vagyunk

Munkádban rajtam és az edzőkön kívül támogatni fog a csapat is. Igen, azt gondolom, az is elárul rólunk valamit, hogy akik hozzánk járnak, azok jópár éve itt ragadtak. Ha lejössz, megismerheted őket, akik ezt a stabil magot adják, egy erős és pozitív közösséget, akik hosszú távon is kitartást adnak – a nehezebb napokban is.

Csürke Csaba kettlebell edző a Parlament mellett.

Edzések

Edzéseimet Budapest belvárosában tartom a reggeli és esti órákban, illetve vállalok személyi edzést is, egyedi időpontokban. A csoportos edzések egy részén – ha már biztonságosan begyakoroltad a mozgáskultúrát, online, otthonról is részt vehetsz. Az edzői felügyeletet itt is biztosítjuk.

Ha nem hiszel nekem, próbáld ki!
Várlak a kettlebell edzéseimen, az első alkalmat én állom!