A kettlebell juggling, azaz kettlebell zsonglőrködés a kettlebell egy különleges és egyedi irányzata.
Éppúgy, mint a klasszikus kettlebell gyakorlatok, ez is a régmúltra tekint vissza, mint ahogy a klasszikus kettlebellversenyek.
Technikailag a sport csúcsát képviseli, hiszen ahhoz, hogy az ember elsajátítsa a zsonglőr technikákat, elengedhetetlen a klasszikus gyakorlatok ismeretének megléte.
A cél, hogy a kettlebellt különböző irányokban, minél változatosabban dobjuk föl, és kapjuk el a levegőben. Ezt egy játékos edzésformának is mondhatnánk, hiszen benne van a játékosság érzése, ugyanakkor egy nagyon is erőteljes edzésforma. Egyszerre képes fejleszteni a fizikumot, és a kognitív képességeket. Teljesen máshogy hat az emberi testre és elmére, mint egy átlagos súlyzós edzés, mivel egy-egy technika elvégzése közben, minden izomcsoportnak aktívan be kell kapcsolódnia munkába, és az idegrendszer is erőteljes ingereket kap.
Oroszországban a kettlebell technikákat a sportminisztérium szabályozza, mivel a kormány támogatást nyújt, mint nemzeti sport. így a zsonglőrtechnikák is szigorú szabályozás alatt állnak.
Ettől függetlenül ez az irányzat is folyamatos fejlődés alatt áll. A mai modern zsonglőrök folyamatosan dolgoznak azon, hogy egyre sokrétűbbé és népszerűbbé váljon ez az irányzat.
A Zsonglőrködés Irányzatai
Fajtáját tekintve a zsonglőrködésnek több irányzata van.
Mint minden sportban, természetesen ebben is létezik hobbi és verseny kategória.
A hobbi sport is izgalmas, hiszen nem kötik az embert olyan szigorú szabályok, mint a versenyeken. Ugyanakkor hasznos lehet, ha rögtön a versenyzők által használt mozgásmintákat sajátítjuk el, hiszen ezek biztosítják a megfelelő technikai repertoárt.
Keleten és Nyugaton
Árnyalatnyi különbség van Oroszország és a Nyugat között. Mivel Oroszországban a tradíciók miatt nagyobb a szigor, és mivel egy nemzeti sportról beszélünk, nincs szükség különösebben nagy reklámra. Azokban az országokban ahol még alig hallottak magáról a kettlebellről is, nagyobb felhajtást kell rendezni egy adott versenynek, hogy minél inkább a fókusz középpontjába kerüljön. Ezáltal előfordul, hogy kisebb showműsornak néz ki egy-egy verseny.
• Oroszországban a versenyeken, az orosz föderáció szigorú szabályai érvényesek.
• Nyugaton nincs ekkora kötöttség, mivel az adott ország, vagy szervező dönti el hogy pontosan egy megrendezett verseny milyen szabályokkal bír. Ettől függetlenül itt is az Orosz föderáció szabályait tekintik alapul.
• Magyarországon is az Orosz föderáció szabályozását vesszük alapul.
A közelmúltban megalakult a Nemzetközi Zsonglőr Szövetség, amely a nyugati országokban és más kontinenseken népszerűsíti ezt a sportot. Tehát méltán állíthatjuk, hogy egy régi, de mégis újhullámos edzésformáról beszélünk, ami egyre nagyobb népszerűségre tesz szert.
Ismerkedjünk meg a zsonglőrködésben használatos technikákkal, versenyszámok típusaival, és a versenyek világával.
A klasszikus versenyszámokban a versenysúlyok is szabályozás alatt állnak. A nők 8 kg-os, míg a férfiak 16 kg-os súlyokkal versenyeznek. Ezektől eltérnek azok a versenyszámok, ahol kimondottan a nagyobb súlyokkal való verseny a cél.
• Klasszikus versenyszám
A versenyzőnek maximum 30 különböző, nem ismétlődő dobást kell végrehajtania. Cél, hogy a lehetőségeket maximálisan kihasználja.
• Félmaraton és Maraton
Egy adott technikát kell folyamatosan ismételni 30, 60 percig, vagy még tovább. A verseny az időkeret letelte után ér véget.
• Kettlebell leejtéséig tartó versenyszám
Egy technika folyamatos ismétlése a cél, és a verseny addig tart, amíg a kettlebell leesik.
• Cascade
Egy irányban, folyamatosan végrehajtott, nem ismétlődő elemek sorozata megszakítás nélkül.
• Power Juggling
Ebben a kategóriában a megszokottnál sokkal nehezebb kettlebellekkel dolgoznak. Például egy 50 kg-os kettlebell dobása addig, amíg a súly leesik.
• Páros, vagy csoportos zsonglőrködés
• Átdobások kötelező aránya: Csoportos gyakorlatok esetén az átdobásoknak a programban szereplő összes dobás legalább 50%-át kell kitenniük.
• Ha férfi vagy női páros dolgozik, és az egyéni dobások száma meghaladja a páros dobások számát, akkor az utolsó, limitet meghaladó egyéni dobások nem kerülnek beszámításra.
• Szinkronizált elemek: Csoportos előadásoknál csak azok az elemek számítanak érvényesnek, amelyeket a csoport minden tagja szinkronban hajtott végre.
• Két súly egyidejű használata: Ha egy sportoló egyszerre két súllyal dolgozik csoportos gyakorlat során, az elemeket a csoport tagjai felváltva hajtják végre, és +0,1 pont bónusz jár minden ilyen elemért.
Szabad Stílusú Versenyszámok, amik a nemzetközi kettlebell szervezet vezetett be.
• Freestyle
Szabadon választott koreográfia. Bár nincs kötelező mozdulatsor, érdemes előre begyakorolni egy szettet.
• Párbaj Freestyle
Két versenyző áll egymással szemben. A kihívó bemutat egy kombinációt, amit a másik versenyzőnek három próbálkozásból le kell utánoznia.
Hosszú Gyakorlás – A Mesteri Szint
A kettlebell zsonglőrködés minden versenyszáma hosszú gyakorlást igényel.
Ez a sport nemcsak az erőről szól, hanem a koncentrációról, koordinációról és a kreativitásról is.
Egy különleges világ, ahol a tradíció és a modern technika találkozik.
Nézzük meg, hogyan zajlik egy verseny a nevezés leadásától?
Nevezés leadása, és verseny lebonyolítása.
Eljutottunk a nevezés összeállításáig. Miután a versenyző leadta a nevezést, a versenyszettje véglegessé válik. Ez azt jelenti, hogy a nevezési táblázat leadása után a versenyző már nem módosíthatja a szettjét. Ennek oka, hogy a szervezők a leadott szettek alapján állítják össze a versenyzői csoportokat, figyelembe véve a kategóriákat, pontszámokat és a kombinációkat.
Verseny Lebonyolítása
A versenyen a versenyző egy 2x2 méteres platformon lép fel.
A versenyzők előre meghatározott sorrendben kerülnek behívásra, amelyet a szervező vagy a szervezői bizottság dönt el a verseny lebonyolítása előtt.
Pár vagy csoport esetén, ugyanez érvényes.
Ruházat
•A versenyzőknek a versenykiírásban meghatározott ruházatban kell megjelenniük.
•Csoportos indulás esetén egységesített ruhában kell fellépni.
•Nemzetközi versenyeken kötelező az ország megjelölése, míg hazai versenyeken a klub vagy egyesület feltüntetése szükséges.
Bírói Felügyelet
•A versenyt egy főbíró és két vagy három pályabíró felügyeli.
•A főbíró a versenyzővel szemben helyezkedik el, míg a pályabírók a platform síkjában foglalnak helyet.
A Verseny Menete
1. Bevonulás és Felkészülés
•A főbíró szólítására a versenyzőnek 1 perce van, hogy a pástra lépjen, és megkezdje a szettjét.
•A pástra lépés előtt a versenyző jogosult próbadobásokra, hogy felmérje a platform állapotát és a fényviszonyokat.
•A fényviszonyok különösen fontosak a zsonglőrködésnél, mivel például egy rosszul elhelyezett reflektor fókuszvesztést és hibapontokat eredményezhet.
2. Zene
•A versenyzőnek gondoskodnia kell egy általa kiválasztott zenéről, amelyet pendrive-on a szervezőknek kell átadnia a verseny előtt.
•A zene segít a versenyszett művészi szintjének emelésében.
3. Szett Bemutatása
•A versenyzőnek a versenyhez méltóan kell bevonulnia a pástra.
•A szett megkezdését határozott karfeltartással jelzi a főbírónak.
•A főbíró figyelemmel kíséri a nevezési lapot, és rögzíti, ha:
•Egy elem nem megfelelően kerül végrehajtásra.
•Egy elem kimarad.
•Egy elem sorrendje felcserélődik.
•Ezek az elemek nem kerülnek elszámolásra.
4. Bírói Munka
•A pályabírók feladata a formai és technikai hibák pontozása.
•A szettek nagy sebességgel történnek, ezért a pályabírók gyakorlott figyelme szükséges a hibák észleléséhez.
5. Szett Befejezése
•A versenyző a szett végén a megfelelő elemmel leteszi a kettlebellt a talajra, tisztelettel elköszön a bíróktól, majd levonul a pástról.
•A pályabírók összeszámolják a hibapontokat, amelyeket táblán vagy más módon bemutatnak a főbírónak.
Összegzés:
A kettlebell zsonglőrködés egy tradícionális sport, amely Oroszországban már régóta ismert és elismert, de a nyugati világ csak most kezd rá felfigyelni. Egyedi módon ötvözi az erőt, a játékosságot és a kreativitást, miközben komoly fizikai és mentális fejlődést kínál. A különböző dobások és technikák lehetőséget adnak arra, hogy a mozdulatokat precízen és látványosan kivitelezzük. Ez az edzésforma tradíciókra épül, de a modern világ kihívásainak is tökéletesen megfelel. Próbáld ki, és tapasztald meg, hogyan kapcsolódik össze a múlt és a jelen ebben a különleges sportban!
Ha érdekel ez az irányzat, keress bennünket bizalommal. »»»»»»