Bejelentkezés a kettlebell edzésekre!

p, 2024. feb. 9. - 11:09 -- csurkecs
Salonic bejelentkező oldal
Olvasd végig, mert FONTOS!

Ismét bevezetjük az előzetes bejelentkezést azokra az órákra, amire el szeretnétek jönni.

Ezt a Salonic rendszerén keresztül tesszük meg.

Erre több okból van szükség.

Előfordulnak olyan órák, ahol limitálnunk kell a létszámot, és ezt ezzel a rendszerrel meg tudjuk oldani.

Emellett nekünk is könnyebb egy-egy órára készülni, ha tudjuk, hogy kik jönnek, mivel nem mindenki ugyanazt az edzést kapja. Tehát gyorsabban és gördülékenyebben tudjuk az edzésterveket kiosztani, ha nem akkor kezdjük megírni, amikor belépsz a terembe.

Emiatt lényeges és fontos, hogy minden esetben jelentkezz be!

Pomázon a Csikó Gymben bevezetett 8 alkalmas bérleteket is itt vezetjük.

Nagyon fontos tudnivaló, hogy ha bejelentkezel egy órára, és ha ennek ellenére nem jössz el, akkor három órával a kezdés előtt le kell mondanod az órára jelentkezést, mert az alkalom ugyanúgy le lesz vonva, mint ha részt vettél volna rajta.

Ez neked sem jó, de annak sem, aki esetleg el tudott volna jönni edzeni, de mivel nem volt hely, ezért lemaradt az edzésről.

A személyi edzések is itt lesznek vezetve. Négy órával előtte tudod lemondani az alkalmat, ha nem jössz el.

A korlátlan bérletekkel nincs semmi teendő. Gyere minél többször. :)

Illetve van egy harmadik jó oldala a rendszernek.

Van egy levelezőlista része, ahol ha van valami gebasz vagy bármi, akkor tudunk neked egy emailt küldeni. Ez nem egy levéláradat, csak többször is előfordul, hogy hiába írunk ki egy közérdekű infót a Facebook csoportba, nem mindenki nézi, és nem mindenkinek van Facebook profila.

Így ez megkönnyíti a kommunikációt, és hogy ha van valami fontos tudnivaló, akkor biztosan eljut hozzád.

Válaszd ki azt a helyet, ahol edzel, és oda regisztrálj be. Látni fogod az időpontokat, és rögzítsd magad!

Köszönjük az együttműködést!

 

Az alábbi képre kattintva, tudtok belépni a bejelentkezős oldalra.