Fogadjátok szeretettel Rózsa történetét. Megvallom férfiasan, az első óra után nem gondoltam hogy visszajön...
Saját elképzelései voltak az edzéssel kapcsolatban, amik nem igazán találkoztak az én elképzeléseimmel. Így némi érdekellentét után Rózsa látszólag sértődötten és haragosan távozott a teremből.
Meglepetésemre visszajött, és milyen jól tette. Végigkísértük állapotos voltát, és nézhettük a fejlődését. Azóta megszületett kisfia Ottó, és lassan várjuk vissza! :)
"...basszus te fittebb vagy mint előtte.." (ezt amúgy valahogy így mondta Nóri az egyik edzésen)
Nem nevezném magam lusta típusnak; bringával közlekedtem a városban és hétvégente, amikor csak tehettem, a természetben kirándultam. De ez volt a maximum és ezt sem nevezném "rendszeres mozgásnak".
Irigyeltem azokat akiket a rendszeres sport/edzés boldoggá tett. Soha nem értettem, hogy mit lehet élvezni rajta, de én is ki szerettem volna próbálni "jobb később, mint soha" jeligére.
A kettlebellre talán azért esett a választás, mert a karjaimban nulla erő volt és arra gondoltam, hogy azokat a szép színes golyókat öröm lesz emelgetni - akkor még fogalmam sem volt, hogy 8 kg alatt nem golyózunk :)
Egyszerű internetes keresés alapján esett a választás a Magyar Kettlebell Akadémiára, minden info megtalálható volt a honlapon és Csabi rögvest válaszolt az emailemre is.
Egy barátnőmet is rávettem az első edzésre, hogy valami újat próbáljunk ki a szokásos sörözés helyett.
Tetszett a bevezető edzés, a társaság, a zene, a sok nevetés, a másnapi kíméletlen izomláz. Úgy döntöttem, visszamegyek, hogy még egyszer kipróbáljam magam.
Valahogy mindig távol állt tőlem, hogy lemenjek egy edzőterembe és ott mozogjak, amikor kint is lehetek a természet lágy ölén. A kettlebell nemcsak fizikai erőt fejleszt, a közösség és a pozitív légkör is elbűvölt. A nevetésektől és a jó zenétől fűtött edzések egyre inkább az életem részévé váltak.
Természetesen voltak kemény pillanatok, határfeszegetések és hisztik is a részemről,
de valahogy soha nem adtam fel. Ahogy egyre magabiztosabb lettem és megkedveltem a kihívásokat, szívesen vettem az edzők segítségét és elhittem, hogy ők tényleg azért vannak ott, hogy segítsenek és nem azért, hogy lehetetlen dolgokat kérjenek. Közben megtaláltam a saját motivációmat is: azért edzettem keményen, hogyha olyan helyzet adódik, akkor könnyedén be tudjak dobni egy elektromos rollert a Dunába (spoiler: még nem volt ilyen helyzet).
Egy év rendszeres edzés után már én is sokszínű golyókkal dolgozhattam,
öröm volt látni, mennyit fejlődtem, mennyire kitartó vagyok, és a legfontosabb, hogy élveztem az egészet. Ebben biztosan nagy szerepet játszott a mindig jó társaság, a kiváló edzők, és a menő zenék - sosem fogom elfelejteni, amikor Zámbó Jimmy szólt a kedvemért.
Ekkoriban tudtam meg, hogy ezentúl az edzéseket már nem egyedül fogom végezni, és valószínűleg nem minden színes golyóval fogok tudni edzeni, ugyanis kisfiam napról napra nagyobb lett a pocakomban. Mégis szerettem volna folytatni a rendszeres mozgást, hiszen már igazán az életem részévé vált és orvosi ellenjavallat sem volt.
Örülök, hogy maradhattam a már megszokott és megszeretett helyen, ahol egyéniben folytattam az edzéseket. Nóri nagy figyelemmel állította össze az aznapi edzéstervet, mindig nagy hangsúlyt fektetve az aktuális állapotomra. Az edzések végére mindig boldogan hagytam el a termet, örülve, hogy nem hagytam ki a napi mozgást.
Azt álmomban sem gondoltam volna, hogy a várandósságom alatt leszek a legfittebb és a legkitartóbb,
egészen a 37-ik hét közepéig kisértek az edzők: Nóri, Csabi és Attila.
Köszönöm szépen mindenki türelmét, noszogatását, segítségét, lebaszását és dicséretét. Köszönöm a jó társaságot és a mindig vagány zenét. De legfőképpen köszönöm, hogy megkedveltettétek velem a rendszeres mozgást, ami nem csak szenvedés, hanem boldogság és erőforrás is lehet.
Kívánom minden kismamának, hogy találja meg a módját, hogyan tarthatja mozgásban és egészségesen az életét egy ilyen változás közepette is.
Rózsa